Kis Endre és Tóth Tibor Szerencsen együtt jártak iskolába és már 9 éves korukban túl voltak az első koncertjükön. Hét évvel később (16 éves korukban) találkoztak Ördög Tiborral akivel együtt megalapították a Ramses nevű együttest.
Az együttes sikeres volt, de be kellett vonulniuk katonáknak. 1992-ben leszerelésük után Budapesten folytatták a zenélést, immár Dance néven. Ezzel a névvel is sikeresek voltak, az Ördög vagy angyal című albumukból 20 000 példány kelt el. Külföldön is híresek voltak, Romániában 40 000 ember előtt léptek fel. A zenekart az a megtiszteltetés érte, hogy ők nyitották a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban.
1996-ban az együttes tagjai váltottak és Móricz Norberttel megalapították a Hooligans-t.
Zenei karrier:
1997-ben jelent meg első albumuk Nem hall, nem lát, nem beszél címmel. Az albumból két kislemez készült az Az én paradicsom és az Aladdin című dalokból, melyekhez videoklipet is forgattak.
A második albumuk 1998-ban jelent meg Mesét, Álmot, Mámort címmel. Az albumról 3 kislemez készült a Meleg vonat, Münchausen és a Hárem című dalokból, melyek szintén forgattak klipeket.
A következő albumuk előtt az együttes megjelentetett két maxi-lemezt, 1999-ben Álomférfiak, 2000-ben Tartson örökké címmel.
2001-ben jelent meg a harmadik albumuk Kánaán címmel, melynek legnagyobb számai a Tartson örökké és az A vér nem válik vízzé lettek.
2003-ban jelent meg negyedik albumuk Szenzáció címmel. Három videoklip jelent meg az albumról a Királylány, a Játszom és a Legyen valami című dalokból, melyek egytől egyig vezették a VIVA TV hivatalos slágerlistáját a VIVA Chart-ot.
2005-ben jelent meg az ötödik album Vírus címmel. Az album legsikeresebb kislemeze a Szabadon című dalból készült mely szintén vezette a VIVA Chart-ot, ezzel rekordot állítva fel, hisz a Hooligans az első olyan zenekar, akinek zsinórban négy klipje is a VIVA Chart csúcsára állhatott.
2006-ban jelent meg az együttes hatodik albuma Bohémélet címmel. Az albumról 3 kislemez jelent meg a Félember a Hotel Mámor és a Rajtad múlt című dalokból.
2007-ben az együttes basszusgitárosa Móricz Norbert kilépett a zenekarból és új zenekart alapított Star Positive néven. Az ő helyére Késmárki Zsolt lépett.
2008-ban immár új basszusgitárossal jelent meg az együttes hetedik albuma Privát mennyország címmel. Az albumról eddig két kislemez jelent meg az Eljátszott Gyémánt és a Ringass el című dalokból.
Zeneszámok: